BUDAPEST-BUDAPEST SÉTAREPÜLÉS

budapest-budapest sétarepülés

A járvány miatti korlátozások miatt ősszel ismét nehéz helyzetbe került a légiközlekedés, a tavalyi számokhoz viszonyítva a járatoknak mindössze egy töredéke közlekedik. Ez hívta életre a nagygépes belföldi sétarepülések ötletét. Pár héttel ezelőtt elsőként az ausztrál Qantas Dreamlinere emelkedett a magasba országnéző túrára. Arra a járatra mindössze pár perc alatt fogytak el a jegyek. Európában az első ilyen Budapest-Budapest sétarepülés az Aeropark, a Smartwings és a Budapest Airport összefogásával valósult meg.

A Budapest-Budapest sétarepülés Október 25.-én – Európában elsőként – közel 60 perces repülésre indult a Smartwings Boeing 738-800-as géppel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A tervezett útvonal érintette többek között a Dunakanyart, a Balatont, a Bakonyt és Budapestet.

a programról

Találkozó az Aeroparkban, ahonnan a repülőmúzeum Ikarus autóbuszai vitték az utasokat a ferihegyi 2-es Terminálra. A landolást követően reptérlátogatással folytatódott a program, ahol a résztvevők megismerhették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszatitkait. Ezt követően a csoport visszatért az Aeroparkba, ahol a látogatók megismerkedtek a magyar repüléstörténet meghatározó repülőgépeivel.

Ha kíváncsi vagy az általunk használt járművekre, akkor nézd meg ITT.

Ha az árakra vagy kíváncsi akkor az aktuális árlistát ITT tudod megtekinteni. Nem változtattunk rajta a koronavírus ellenére sem.

Ajánlatot, információt kérnél? Írj üzenetet a KAPCSOLAT menü pontban meghatározott elérhetőségek egyikén, vagy a Facebookon.

BUDAPEST SÉTAREPÜLÉS

Kedveled ezt a cikket?

Megosztás itt: facebook
Facebook megosztás
Megosztás itt: twitter
Twitter megosztás
Megosztás itt: linkedin
Linkdin megosztás
Megosztás itt: pinterest
Pinterest megosztás

Szólj hozzá

Pethő Travel - reptéri transzfer - céginformációk

Reptéri transzfer? Személyszállítás? Nem probléma! Rendeld meg szolgáltatásainkat az alábbi elérhetőségek egyikén, vagy foglalj online.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le az akcióinkról!

Pethő Travel Kft – Reptéri transzfer. @2020 Minden jog fenntartva.